XXVII. TÉTEL

A Nyugat első nemzedékének alkotói, Babits és Kosztolányi alkotásairól

Babits Mihály:                   1883-1941  Szekszárd

                A Nyugati első nemzedékének költői közül Ady és Babits a legkiemelkedőbb tehetség.

Élete    

Apa: törvényszéki bíró, komoly, magas erkölcsű ember

Anya: Kelemen Auróra, igen művelt asszony

A család vallásos, a családi háttér motiválja jellemét.

                Tanulmányok: Pécsen érettségizik, majd 1901-5 között a Pesti Egyetem bölcsészkarán latin-magyar szakon tanult. Barátságot kötött: Juhásszal, Kosztolányival.

                Pályakezdés: Baján, Szegeden, Fogarason, Újpesten, Budapesten tanított. 1908. A Holnap c. antológiában az ő versei is megjelennek. Oszvát Ernő, a Nyugat főszerkesztője felfigyelt tehetségére – ettől kezdve itt jelentek meg versei.

                I. VH alatt: harcos, pacifista, háborúellenes versei miatt elvesztette tanári állását. Nem politikus alkat, homo morálisnak jellemezték, mert minden társadalmi jelenséget erkölcsi oldalról vizsgált. Zárkózott félénk ember volt, de ha a társadalmi körülmények erkölcsi érzéseit sértették, akkor bátran indulatosan emelt szót.

                A Tanács Köztársaság alatt: egyetemi tanárrá nevezték ki. Az ellenforradalom győzelme után megfosztották tanári állásától. Visszariadt a közvetlen politikai szerepléstől és a „tiszta művészet” elefántcsonttornyába vonult vissza.

                A fasizmust nem politikai okokból és érvekkel utasítja el, hanem erkölcsiekkel. Féltette Európa humanista kultúráját.

                Alkotóereje teljében, hosszas szenvedés után gégerákban halt meg.

Művészete

Első korszakát Fogarason tölti – 1909-ben jelenik meg első kötete, a Levelek Írisz koszorújából

                Babits magát az istenek küldöttjének tartja, szép és szent eszmék terjesztőjének

Élete vége felé stílusa egyszerűsödik, az öreg Arany hangjához közelít.

A lírikus epilógja   1903.

A kötet záró verse. Műfaja: szonett.

A 20 éves költő összegzi eddigi művészetét. A vers költői vergődés fejez ki.

1. vsz.: A „homo morális” azt kívántatja vele, hogy a közösség számára értékeset írjon. Ez Babits ars poeticája, és mégis minden versének ő maga a témája. Kicseng a tehetetlenség panasza: a valóság és a vágy ellentmondó feszültsége. („A mindenséget vágyom versbe venni, de még továb magamról nem jutottam.”

2. vsz.: Filozófiai alapállást tükröz: Szubjektív idealista felfogásból megkérdőjelezi a mindenség létezését („S már azt hiszem: nincs rajtam kívül semmi”). Érzékelteti az önmagába zártság szenvedését, és, hogy nem tud kapcsolatot teremteni a többi emberrel. Undorodik a gondolattól, hogy egy külső erő fogja letörni a falat. („Vak dióként dióban zárva lenni s törésre várni beh megundorodtam”)

3. vsz.: Teljes reménytelenséget fejez ki („Bűvös körömből nincsen mód kitörni”).

4. vsz.: Pesszimista kicsengésű. Erősíti a költő magányérzetének kifejezését a börtön metafora. A mély mgh-k többsége erősíti a szomorú hangulatot. Az alfa és ómega szimbolikája az én világának végtelenségét érzékelteti („jaj, én vagyok az ómega s az alfa”

Messze, messze

Írásmódja az impresszionizmussal hozható kapcsolatba (impresszionista folttechnikával való ábrázolás)

Semmit nem dolgoz ki részletesen. Szókapcsolatokkal eleveníti fel a képeket. Az egy-egy országra jellemző, általánosan ismert vonásokat eleveníti fel. Nem szemléletességre törekszik, hanem hangulatrögzítésre. Poén a vers végén: kiderül, hogy képzeletbeli utazásról van szó, a helyhez kötött ember vágyódásáról távoli vidékek után.

Cigány a siralomházban

A verset ars poetica, jellege miatt A lírikus epilógjával, a költő és a cigány azonosítása okán Vörösmarty Vén cigány c. művével hasonlíthatjuk össze.

Szerk:

1. sze.: 1-2-3. vsz.: Saját költői korszakait idézi fel, jellemzi

Első, klasszicizáló korszakát jellemzi, amikor aprólékos műgonddal törekedett a formacsiszoltságra.

Második korszakának háborúellenes verseit eleveníti fel

A jelen korszakának költészete (Horthy-korszak), amikor a közösség érdekében emelt szót.

2. sze.: 4-5-6. vsz.: A társadalmi nyomorról ad képet, arról az elkeseredettségről, amely öngyilkossági járványokhoz vezetett.

3. sze.: 7-8. vsz.: Összegzi előző korszakinak világát, ars poeticáját értelmetlennek tartja. Elutasítja korszakainak alkotási módjait.

- „Hess, hess ti sok verdeső, zümmögő fényes bogár”

- „Ha holtakat nem ébreszt, mit ér a trombitaszó?”

- „Csak a könny, csak a könny, csak a könny hull S nem kérdi, mire jó?”

A gazda bekeríti házát

Lényeg: A költő látja az ellenforradalmi sovinisztikus propaganda igazi lényegét. Felismeri ennek pusztító hatását. Szemébe vágja a rendszernek: „A régi jobb volt!” Felmerül a költői küldetés gondolata: Hogyan lehetne az európai kultúrát a terror borzalmaiból visszahozni?

Húsvét előtt

1910. húsvét hétfőjén szavalta el a Zeneakadémián.

A vers üzenete:                               A soviniszta uszítással szemben a béka harcias követelése, a béke vágy kinyilvánítása.

1. sze.: verselése: szabadverselésű

A háború borzalmait expresszionista képekkel és kifejezésekkel érzékelteti

expresszionista képek:  „vérbe lábbad a dallal”, „érctalpait a tipró diadalnak”, „sodrában a szörnyű Malomnak, mely trónokat őröl”, „s lélekkel a testet, dupla halál vércafatává morzsolva a szűz Hold arcába köpi”

expresszionista kifejezések: „vérízű széltől részegen”, „március friss vérizgalma”, „szakadjon a véres ének”

A mondattani szempontból hosszú sorok a hatalmas érzelmi kitörés következménye. Nehezíti a logikai tagolást – diszharmóniát fejez ki.

2. sze.: verselése: hangsúlyos nemzeti verselés

A fokozódó  indulat és belső kényszer legyűri a költő félelmét és a nagy lelki vergődés csúcsán kimondja: „Hogy béke! béke! béke! béke már! Legyen vége már!”

A ritmus dalszerűvé válik – Harmonikus érzést fejez ki.

A vers szerkesztési módja:

Zenei szerkesztési mód: hasonlít a szimfóniák szerkesztésére: ellentétet érzékeltet a különböző tételekben, amelyek a befejezés előtt ütköznek, de végül is harmóniába olvadnak.

Témájuk a kiküzdött harmónia.

A vers gerincét a háromszor is visszatérő, a szenvedést is vállaló feltételes mellékmondat alkotja:

„S ha kiszakad ajkam akkor is, ha szétszakad ajkam akkor is, de ha szétszakad ajkam akkor is”

Kifejezi az akadályokat legyőző erkölcsi erőfeszítést.

*

Május huszonhárom Rákospalotán        1912

Ihlette: Az 1912. május 23-i „vérvörös csütörtök” eseménye. Babitsot rákospalotai otthonában éri a felkelés híre. A költőt az esemény megszólalásra, állásfoglalásra késztette.

verselés: időmértékes – disztichonok

Szerkezete: 2 szerkezeti egységből áll

1. sze.: Konkrét, leíró jellegű. Nagyobbik felében a költő csendes környezetét ábrázolja („Én egyedül, tehetetlenül itt számlálom a percet. Nincs hír, nincs újság villanyosom megakadt.”),

majd ezzel szembeállítja a forradalom színterén valószínűleg zajló eseményeket („Visztek-e még ma odáig, ahol most csörren azablak, hol most csorran a vér, forran a forradalom”).

Saját környezetét, csendjét impresszionista technikával érzékelteti („Hószínű fal, kék árny, csend, csak a fecske csicsereg”). A zajló forradalom eeményeit pedig megdöbbenteni akaró, éles, bántó képpel és szokatlan szóhasználattal expresszionista módon érzékelteti.

2. sze.: Elméleti fejtegetés a forradalomról. Egyértelműen szükségesnek tartja a társadalmi igazságtalanságokat megszüntető forradalmat, de félti tőle a kultúrát és retteg az emberáldozatoktól. Tehát ambivalens a forradalom felfogása humanista gondolkodása következtében.

Jónás könyve

Bevezetés: Az igazat, a szépet akarja terjeszteni az emberek között, de zárkózott, félénk, van benne hajlam az elefántcsonttoronyba vonulásra.

Az 1938-ban megjelent Jónás könyve kemény önbírálat, lírai önvallomás – 4 részes elbeszélő költemény.

Eredeti téma: bibliai.

Az Úr Jónást jelöli ki, hogy Ninivét, a bűnös várost megtérítse, de Jónás magányra és békére vágyott. Meg akart futamodni a parancs elől, de Isten rákényszeríti annak teljesítésére.

Különbség a bibliai és Babits műve között: A bibliai Jónást a niniveiek meghallgatták és bűnbocsánatot tartottak, itt viszont Jónás felsül, nevetségessé válik, szavai hatástalanok.

Nem véletlen, hogy a próféták közül Jónást választja Babits alteregójának – sorsuk hasonlósága alapján. Babits kötelessége a harc a barbárság, az embertelenség ellen, még akkor is, ha a küzdelem komikus és kilátástalan.

Fontos mozzanat, hogy Ninive (Európa) nem pusztul el. A befejezésben ott rejlik a remény: az emberiség nagy alkotásai, értékei túl fogják élni a gonoszságot.

Stílus: A költemény témájának megfelelően: biblikus ünnepélyesség és irónia váltja egymást

(bib. ünn.: „de nem hová a mennybéli akarta”, ir.: „mivel rühellé a prófétaságot”)

Nyelvezet: biblikus archaizmusokkal teszi ünnepélyessé a művet (mondá, felkele), valamint latinizmusokkal (futván az Urat). Megtalálhatók a vulgarizmusok is – az ironikus részek stílusának megfelelően (rühellé, lotykos, büdös, halbűz).

Versforma: páros rímű, jambikus sorok, gyakori sorátlépések.

Jónás imája

1939-ben írja a Jónás könyvéhez kapcsolódó költeményt. A két hatalmas versmondatban áradó szavak a halálosan beteg költőnek azt a szándékát fejezik ki, hogy „míg az égi és ninivei hatalmak engedik” bátran fog szólni, s nem hallgat cinkos némasággal.

Ősz és tavasz között      1936

A vers megírása előtt röviddel tudja meg, hogy gyógyíthatatlan beteg, gégerákos.

Téma: nem általában a halál, hanem az egyéni elmúlással való szembenézés.

Verselés: hangsúlyos nemzeti verselésben íródott. Páros rímekben 3 ütemes 10-es soros versszakok, a refrén 2 vsz-onként visszatér.

Szerkezet: Az évszakok változására épül.

1. sze.: 1-2 vsz.:

Késő őszi képpel indít. A költő érzéseit belevetíti a tájba (projekció). Hangulata: Az örömök elmúlását érzékelteti. A halál képe a vsz. végén hasonlat formájában megjelenik („mint mezítelen teste egy halottnak”).

Az „este van már, sietnek az esték álnokul mint a tolvaj öregség” kép a halál közeledését asszociáltatja. A refrén „Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!” a maga „kell” szavával az elmúlás törvényszerűségét érzékelteti.

2. sze.: 3-4 vsz.:

Hangulatot vált. A silány földet betakaró hó képe a boldog gyermekkor örömeit asszociáltatja a költővel, de az emlékezés vége már a halál figyelmeztetése. A „Paplan alá! Hajjcsi!” a rím által a halál kiáltásává torzul. E 2 versszakban a ritmus megzavarodik, ennek oda az ambivalens érzések jelentkezése (logikai és ritmikus határok, tehát sorvég és mondatvég határai nem esnek egybe. 2× enjambement)

3. sze.: 5-6 vsz.:

Szilveszteri képe nem a vidám, ünnepi hangulatot kelti fel, hanem az idő múlásának keserű élményét. A költőből Arany János-i panasz tör fel („Mennyi munka maradt végezetlen S a gyönyörök fája megszedetlen”)

4. sze.: 7-8-9 vsz.:

A vers hangneme elégikussá és személyessé válik. A magányos, beteg ember keserűen búcsúzkodik. Úgy érzi, halálával művei is meghalnak. („Ami betüt ágam irt a porba, a tavasz sárvize elsodorja.”)

5. sze.: 10. vsz.:

A költő a szeretett feleségtől búcsúzkodik. A „Száradt tőke, unt tavalyi vendég” metafora azt érzékelteti, hogy nincs több remény, a halál megállíthatatlanul közelít. A halál iszonytata enyhül az asszonyi jóság szimbolikájával. („Csak te borulsz rám, asszonyi jóság, mint a letört karóra a rózsák”).

Nyugat:

Irodalmi és kritikai folyóirat, a magyar irodalom történetében az egyik legnagyobb hatású és legmagasabb színvonalú sajtóorgánum, a XX. század eleji irodalmi megújulás központja.

1908. január 1 – 1941-ig jelent meg. Főszerkesztője (29-ig) Ignotus, szerkesztői: Fenyő Miksa, Oszvát Ernő voltak. Mecénása: Hatvany Lajos.

Oszvát felfedezte Babitsot, Móricot és Füst Milánt. 1929-ben Babits és Móricz vette át a lap szerkesztését. 1933-tól Babits és Gellért Oszkár.

Babits halála után (1941) a hatóságok betiltották a lapot.

A lap vezéregyénisége: Ady Endre.

A Nyugat jelentősége: Összefogta, megszervezte és diadalra vitte azokat az írói törekvéseket, amelyek a magyar irodalom megújítására irányultak. Nagyszerű írógárdát tömörített maga és Ady köré, s ez által a XX. század legjelentősebb irodalmi orgánuma lett.

A szerkesztők és munkatársak: Ady, Babits, Móricz, Juhász, Tóth, Kosztolányi, Balázs, Csáth, Kaffka stb., valamennyien az irodalmi és művészeti forradalom híveiként szemben álltak az akadémizmussal és konzervativizmussal s a magyar társadalom feudális maradványaival.

A Nyugatban a szimbolizmus és a szecesszió mellett helyet kaptak az impresszionista és naturalista törekvések.

Juhász Gyula: A legmagyarabb impresszionista költő (1883-1939). Dekadencia jellemzi költészetét, melynek döntő fontosságú hangulati meghatározója a nosztalgia. Hitt a szépségben, a művészetben. Költészete elsősorban hangulati líra. Fontos motívuma az Anna-szerelem (Milyen volt…, Anna örök, Új vallomás)

Tóth Árpád: Költészetében a testi-lelki szenvedés állandó téma (1886-1928). Dekadenciájának motívumai: TBC, korhangulat, egyetem megszakítása, újságírói robot, magány és nyomor. Kitűnő impresszionista költő (Meddő órán, Elégia egy rekettyebokorhoz)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.